A Wiesmann GT MF4 - Izgatóan más

2008. október 10.

A Roadster koncepció sikere a klasszikus design és a legmodernebb technika sikeres házasságára vezethető vissza. Ez arra buzdította Friedhelm és Martin Wiesmannt, hogy a Roadster alapján új, ugyancsak elbűvölő sportautót fejlesszen ki, a Wiesmann GT MF4-t. Ez a kétüléses Coupé a szakma erős figyelme mellett a 2005-ös IAA-n Frankfurtban ünnepelte világpremierjét sorozatjárműként.

Wiesmann GT MF5

A klasszikus formanyelvezet ellenére, amit a Wiesmann Roadsterből kiindulva fejlesztettek tovább, egy teljesen új jármű keletkezett. Az alapadatokat a Wiesmann Verseny-GT biztosította, amit kísérleti alanyként szélsőséges feltételek mellett a nürburgringi 24 órás versenyen 2002-ben teszteltek. Mivel kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy a járműnek nemcsak optikailag, hanem alapadatait tekintve is el kell válnia a Roadstertől, a fejlesztés számára sok játéktér maradt. A megfontolások kiindulási pontja a motor volt. Ennek minden körülmények között újdonságot kellett jelentenie. Mivel a lökettérfogat - mint ismeretes - semmivel nem pótolható, csak a még nagyobb lökettérfogattal, gyorsan megbarátkoztak a gondolattal, hogy a BMW egy nyolchengeres, 4,8 liter lökettérfogatú V motorját építik be .

Wiesmann GT MF5
A GT MF4 fejlesztésekor a Wiessmann Verseny-GT szolgáltatta az alapadatokat. A legkeményebb feltételek mellett, mint pl. a 24 órás verseny a Nürburgringen, alaposan teszteltük a sportautót. A Wiesmann GT MF4 bikaerős BMW V8-motorját 367 LE hajtja, és 4,6 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/h-ra. Született sportoló, aki dinamikus jellegét aligha tudja elrejteni. Telt motorhanggal és féktelen teljesítménnyel, amely Önt a gázpedálra lépés után lágyan, de határozottan az ülésbe nyomja.

Ez elsődlegesen a Roadsternél nagyobb motorteret feltételezett, aminek az volt a következménye, hogy a Wiesmann GT minden méretének ehhez kellett igazodnia. Így a GT a Roadsterrel összehasonlítva minden irányban nőtt. A magasság 3, a szélesség 11, míg a hossz 37 centiméterrel növekedett. A nagy térfogatú motor valamivel nagyobb üzemanyag-fogyasztásához egy tíz literrel összesen 70 literesre növelt üzemanyagtartály-térfogatot vettünk figyelembe, így biztosított a nagyobb hatótávolság.

Wiesmann GT MF5
ÍGY LÁTJA A KONKURENCIA

A mérnökökkel szemben támasztott kihívás most azt jelentette, hogy a motorteljesítményt a jármű dinamikájában kell megvalósítani. Egy nagyobb jármű saját tömege általában nagyobb, ami ismét negatív irányban befolyásolja a teljesítményadatokat. Ebből a szorításból egy, a versenysportból ismert alumínium héjszerkezet kialakításával sikerült kibújni. Ezáltal határokon belül maradt a súlynövekedés, és 70 kilogrammjával rendkívül jó eredmény egy ilyen nagy járműre nézve. A karosszéria könnyű, kiváló minőségű, üvegszál-erősítésű kötőanyagból áll, és egy már jól bevált módon kapcsoljuk össze az alumínium héjszerkezettel.

Wiesmann GT MF5
Aki ezt az arcot látta egyszer, soha nem felejti el. Talán azért, mert nálunk a design nem a szélcsatornában áll, hanem igazi rajongók szívében és fejében él.

A xenon főfényszórók gondoskodnak a kifogástalan látásról sötétség esetén; a világító diódákból álló hátsó lámpák nemcsak kifogástalan jelzést biztosítanak a következő járművek számára, de a Wiesmann GT összetéveszthetetlen megjelenéséről is gondoskodnak éjszaka.
3,41 kg/LE-s fajlagos teljesítményével a Wiesmann GT MF4 a sportautók élcsoportjában található. A jármű alacsony súlypontja, a tökéletesen hangolt futómű a motor hihetetlen forgatónyomatékával, az ideális súlyeloszlás, valamint a vezető és utasának optimális üléspozíciója gondoskodnak a zavartalan utazási élvezetről, amelynél az út a cél.
A Wiesmann GT egyedi sportautó klasszikus kialakítással, ami tökéletesen illik a tájba, és meghódítja garázsát.

A GT MF4 belső terét a klasszikus, kör alakú műszerek alkotják. Már itt megjelenik az Ön személyes kézjegye. A bőrváltozatok, lakkozások és kiegészítők választékának csak az Ön fantáziája szab határt.

Műszaki adatok (WIESMANN GT MF4)

ALVÁZ Alumínium
KAROSSZÉRIA Kiváló minőségű, üvegszál-erősítésű kötőanyag
MOTOR BMW V8
Lökettérfogat 4799 cm³
Névleges teljesítmény @ fordulatszám 270 kW / 367 LE @ 6300 1/min
Max. forgatónyomaték @ fordulatszám 490 Nm @ 3400 1/min
ÜZEMANYAG-FOGYASZTÁS
Kézi váltó Vegyes üzemben 11,1, városban 16,9, országúton 7,7 l / 100 km
Automatikus sportváltó Vegyes üzemben 10,0, városban 15,1, országúton 7,0 l / 100 km
CO2-KIBOCSÁTÁS Kézi váltó, vegyes üzem: 264 g/km
Automatikus sportváltó, vegyes üzem: 237 g/km
HAJTÓMŰ 6 sebességes sebességváltó
ERŐÁTVITEL Hátsókerék-hajtás
MENETTELJESÍTMÉNY Max. sebesség: 290 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 4,6 s
GUMIK Elöl 245/45 ZR18 - 245/35 ZR20, hátul 245/45 ZR18 - 275/30 ZR20
KERÉKFELFÜGGESZTÉS Független kerékfelfüggesztés elöl és hátul.
Elöl kettős kereszthimba alumíniumból, hátul kettős kereszthimba hosszlengőkarral alumíniumból
SÚLY 1280 kg
MÉRETEK Hossz: 4,22 m    Szélesség: 1,86 m    Magasság: 1,22 m
ALAPÁR Az árakról érdeklődjön a magyarországi Wiesmann-márkakereskedőknél.
LETÖLTÉS Wiesmann GT MF5A Roadster GT MF5 prospektusát pdf formátumban is letöltheti számítógépére. Egyszerűen csak kattintson a fényképre.


VARIÁLJON!


A lakkozási lehetőségek olyan sokszínűek, mint az Ön fantáziája - minden festéket kínálunk, ami az autópiacon kapható. A kétrétegű metálfényezés vagy gyöngyház-fényezés felár ellenében kapható.

SOKSZÍNŰSÉG


A bőrszínek és lakkozás választékában kívánságainak nem szabunk határokat.

FELNICSERE