MF3 - A Wiesmann Roadster

2008. október 10.

Az 1993 óta gyártott Wiesmann Roadstert a rákövetkező években folyamatosan továbbfejlesztettük, így a műszaki téren bekövetkezett változásokhoz igazítottuk. Dinamikus járműként a nyitott sportautók minden híve számára olyan piaci helyzetet hódított meg, amely rajongói közösségét egyre növeli; a Wiesmann gépjárműmárka megalapozta jövőjét. A mostanra több mint 600 gyártott példány után elértünk egy olyan minőségi szintet, ami a nemzetközi manufaktúrák között is teljesen egyedülálló.

Wiesmann GT MF5

A manufaktúra tízéves fennállását a 2003-as évben a Wiesmann a modell gondozására használta.
A 300. Roadstert követően olyan járművek hagyták el a manufaktúrát, amelyek sok optikai és műszaki részletváltozással tűntek ki, ugyanakkor a design sikeresnek bizonyult, és a Wiesmann-vevők által kedvelt alapszerkezetét nem változtatta meg. A belső tér felértékelése és a Roadster külső megjelenésén végzett alapos változtatások a járműkoncepció logikus továbbfejlődését jelentették.

A kiegészítő felszerelések a vevők számára egy kizárólag kézi munkával gyártott, egyéni kívánságra készült jármű testreszabásának még magasabb szintjét jelzik. Az individualitás a varázsszó, végül is mindenki személyre szabott kivitelben szeretné a sportkocsiját, hogy minden további nélkül boldognak és elégedettnek érezze magát.

Wiesmann GT MF5
NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE
Wiesmann GT MF5
SZÉPSÉG AZOK SZÁMÁRA, AKIK MÖGÖTTE UTAZNAK

A Wiesmann Roadster született sportoló, aki a hétköznapok során is bizonyítja kvalitásait. Ez a tiszta vezetés öröme minden alkalommal.

KLASSZIKUS-ELEGÁNS VAGY SPORTOS-MODERN

A Wiesmann Roadster belső terének új kialakítása meggyőző, ami a kézzel varrott rombuszmintával újfajta sportosságot mutat. A sportüléseket az Ön egyéni kívánságai szerint gyártjuk. Kiválaszthatja a bőrt, és meghatározhatja, melyik cérna tetszik Önnek a legjobban. Ehhez igazítjuk a kialakításnak megfelelő kartámaszokat és az ajtóburkolatokat. A klasszikus üléskialakítás, mint az előzőekben, továbbra is alternatívaként szállítható, egy vagy több színben.

Wiesmann GT MF5
SZIMFÓNIA HAT HENGERRE

A Wiesmann Roadster a letisztult vezetés örömét kínálja Önnek. Az erős hajtásról soros, hathengeres motorok gondoskodnak. Ismert a fordulatszám öröme, hihetetlen erőkifejtése és telt hangja. A közvetlen motorteljesítmény és a Wiesmann Roadster egyedülállóan merev futóművének kombinációja a kanyargós hegyi útszakaszt is szórakozássá teszi. Élvezze, ahogy a tiszta erő belenyomja az ülésbe.

Műszaki adatok (WIESMANN ROADSTER MF3)

ALVÁZ Acélrostély csőváz, tűzihorganyzott, alumíniummal borítva
KAROSSZÉRIA Kiváló minőségű, üvegszál-erősítésű kötőanyag
MOTOR BMW 6 hengeres, soros motor
Lökettérfogat 3246 cm³
Névleges teljesítmény @ fordulatszám 252 kW / 343 LE @ 7900 1/min
Max. forgatónyomaték @ fordulatszám 365 Nm @ 4900 1/min
ÜZEMANYAG-FOGYASZTÁS
Kézi váltó Vegyes üzemben 11,7, városban 17,6, országúton 8,3 l / 100 km
SMG Vegyes üzemben 11,2, városban 16,8, országúton 7,9 l / 100 km
CO2-KIBOCSÁTÁS Kézi váltó vegyes üzemben: 282 g/km
SMG vegyes üzemben: 271 g/km
HAJTÓMŰ 5 sebességes sebességváltó, kérésre 6 sebességes vagy 6 sebességes szekvenciális (SMG II)
ERŐÁTVITEL Hátsókerék-hajtás
MENETTELJESÍTMÉNY Max. sebesség: 255 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 4,9 s
GUMIK Alapfelszereltség elöl 215/50 ZR17 - 235/30 ZR20, hátul 215/50 ZR17 - 285/25 ZR20
KERÉKFELFÜGGESZTÉS MC-Pherson rugóstagú első tengely kereszthimbával, stabilizátorral; hátsó tengely hosszanti lengőkarral és kereszthimbával, stabilizátorral
TÖMEG 1180 kg
MÉRETEK Hossz: 3,86 m    Szélesség: 1,75 m    Magasság: 1,16 m
ALAPÁR Az árakról érdeklődjön a magyarországi Wiesmann-márkakereskedőknél.
LETÖLTÉS Wiesmann GT MF5A Roadster MF3 prospektusát pdf formátumban is letöltheti számítógépére. Egyszerűen csak kattintson a fényképre.


VARIÁLJON!


A lakkozási lehetőségek olyan sokszínűek, mint az Ön fantáziája - minden festéket kínálunk, ami az autópiacon kapható. A kétrétegű metálfényezés vagy gyöngyházfényezés felár ellenében kapható

SOKSZÍNŰSÉG


A sorozatban gyártott fekete bőrfelszerelésen kívül lehetősége van több mint 400 bőrváltozatból kiválasztania az Ön színárnyalatát - teljes bőrfelszereléssel vagy alcantarával kombinálva. Velünk minden elképzelését megbeszélheti, még akkor is, ha csupán a bőrvarrás színéről van szó!

FELNICSERE